2012. január 29., vasárnap

Sálból sapka (tutorial) / Hat out of a scarf

Egy jó nevű ruhagyártó kötött sáljára találtam tavaly, amiből rögvest mellénykét akartam varrni leánykámnak. Varrni azonban nem tudtam annyira, hogy ne szaladjak bele néhány kezdő hibába. A vége az lett, hogy szépen elheveredett az anyagdarab mindenféle dobozok alján. De most megálmodtam, és megvalósítottam! Az alkalmazás még hátra van, de elsőre nagyon tetszett a célszemélynek :) Elneveztem manósapkának, mert olyan kis mesebeli manócskának látszik tőle a viselője.



















Gondoltam megosztom az ide vezető utat:

1. Ez itt a mellénykezdemény szétnyirbálva. Mivel csíkos anyagról van szó, úgy kellett sakkoznom, hogy a színek illeszkedjenek. Lehet, hogy ha erre nem adok, akkor extravagáns lett volna, de most igyekeztem etéren konvencionális maradni.
2. Passzrésznek vágtam egy kb. 8 cm-es darabot, aminek a hossza a 45 centis fejre kb 38 cm lett. Máskülönben túl laza lenne. De ezt próba útján úgyis látja az ember, már ha van alkalma próbálni. Annyira szélen tűztem le a passzrész 2 végét, hogy a lehető legkevesebb anyag maradjon a varrás túloldalán, de még a tű is bele találjon, ne mellé.

3. Az lett volna az igazi, ha szétvasalom, de mivel kézzel szétnyomva is úgy maradt az anyag, ahogy kellett neki, ez a lépés most megmaradt energiatakarékosnak.
4. A gombostűt a csíkos minta miatt a csíkok határára tettem, hogy ott semmiképp ne mozduljon el az anyag. Természetesen a fércelés lenne a legjobb módszer, de én rögtön de máris kész szerettem volna lenni, így a sok-sok gombostűben bíztam, hogy jól összefogják az anyagot.
5. A passzrészt ketté hajtva hosszában, bele bújtattam a már 2 oldalán összevarrt  (még) sálba, és itt is nagyon ügyelve a csíkokra nagyon pontosan összatűzgéltem. Először 2 szembe eső ponton, utána megint a 2 szembe eső ponton, így mintegy négyszöget hozva létre. Ez azért is szükséges, mert a sapka és a passzrész nem egyforma hosszú, és az anyag húzódik varrás közben. Finoman egymáshoz tartva a 3 réteget (vigyázva, hogy a tűt ne feszítsem a gépben!) tartottam az anyagot a varrás során. Úgy látom, hogy a képen pont fordítva tettem egymásba a 2 anyagot! A sapka színe pldalán varrtam rá a passzrészt, hogy miután lehajtom, a sapka belseje felé legyen a varrás.



6. A keletkezett cső, (akkor még) reménybeli sapka tetejét úgy formáztam, hogy egy keresztet adjon ki. Remélem jól látható a képeken. Mind a 4 fülecskét kintről befelé tűztem le, minél közelebb a középponthoz. Ahogy aztán a középpontot megoldottam, azt hiszem attől egy nyugdíjas varrónő a haját tépné: a szembe lévő varrások végén maradt cérnaszálakra csomót kötöttem, mielőtt levágtam volna őket. Ha nagyobb luk sikerült volna a közepére, akkor valószínűleg kézzel bevarrtam volna, de szerencsére elég pontos lett.
 7. Miután a végső próbán is átment a sapka, azaz a gyermek megörült neki, felvette, és a méret stimmelni látszott, fogtam a gőzölős vasalómat, és legkisebb fokon, egy nedves ruhán átvasaltam a 4 csücsköt, illetve a passzrész és a sapka ( már nevezhetjük így:)) találkozását, így eltüntetve az itt létrejött hullámosságot.

Első mosás után biztosan jobban összesimulnak majd a rétegek, és a használat is segít majd az egységes kép kialakításán. Ez a bizonyos sál olyan hoyyzú volt, hogy a maradék anyagot még mindig kétszer körbe tudom tekerni a nyakán, úgyhogy most van egy komplett szettünk.

Az iménti sapka egy sálból készült, így a szélte nem volt elég ahhoz, hogy csak egy helyen kelljen összevarrni, ezért mindkét oldalt van varrás. Ezt kiküszöbölendő egy pulcsi jobb alapanyag lenne. A passzrész is elhagyható, ha a pulcsi alján lévő passzrészre támaszkodva szabjuk ki az anyagot. Ha egész piciny fejecskéről van szó, vagy szupernagy pulcsiról, akkor annak még ott van az ujja vége is, ahol szintén van passzrész. Talán még vágni se kell. Az utóbbi ötlet esetleg játékbabák és mackók esetében is alkalmazható! Micsoda öröm lesz egy egész szett a kedvenc babának egy pulcsiból! Sál, sapka, kisruha, kisnadrág, stb.!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...