2012. június 10., vasárnap

Szavazás eredménye 1

Mit választasz ki előbb, mikor varrsz/kötsz vagy horgolsz? - Ez volt a kérdés, amire 15 válasz érkezett. Ebből 1 ember az anyagot jelölte meg (6%), 3 a mintát (20%), 11 pedig azt, hogy mikor melyiket (73%).

Köszönöm a válaszokat!!!

A szavazók száma ugyan nem tekinthető reprezentatívnak, vagyis nem elég ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le belőle.

Ma már én is az utolsó, nagy csoport mellett teszem le a voksom. Nem volt ez mindig így. Amikor még csak kezdtem a kézimunkát ízlelgetni, akkor meg volt kötve a kezem, mert a képességeim és az anyagismeretem igencsak szűkös keretek közé szorított. Nem tudtam melyik fonál mire jó, kell e figyelni az alapanyagokra, és bizony az ár-érték arány helyességét sem tudtam megítélni tapasztalat híján. Így aztán minden nagyon döcögősen ment.

A meglévő fonalakra kerestem mintát, de olyan szép mintát találtam, amihez az öreg fonál satnyának tűnt, arról nem beszélve, hogy képtelen voltam átszámolni a méreteket, és az én igényeimhez igazítani. Olyan volt az egész, mintha egy idegennyelvű országba csöppentem volna szótár nélkül :)

Azoknak, akik még csak most kezdenek ilyesmivel foglalkozni, azt üzenem, hogy meg lehet tanulni ezt a nyelvet is! Bár némely esetben szó szerint is meg kell tanulni egy másik nyelvet, mert a minták sokasága angolul, franciául, spanyolul és németül érhető el. Nem árt a nyelvismeret :)

Hamarosan érkezik a következő kérdés!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...