2012. március 1., csütörtök

Kocsonyafesztiváli beszámoló / Jellyfest in Miskolc 2012

A 3 napos fesztivál utolsó napján végül kijutottunk a forgatagba. Az időjárás kedvezett nekünk, és Nagyi is ráért, hogy Életem Párjával egy órácskát kettesben sétáljunk végig bámészan néhány méterkét....gondoltuk naívan! De a forgatag ( már a nevében is benne van!) jól megforgatott minket :) Míg én fényképeztem, Drága Uram már beszélgetett valakivel, akit már ezer éve... közben nekem is akadtak ismerősök, lépten nyomon! Így aztán kicsit úgy haladtunk előre, hogy inkább hátra.
Az egy óra úgy elszállt, mint a pinty, de legalább ihletet merítettem, meg lelkesedést, illetve névjegykártyákat is. Igazság szerint az egész felhajtás harmadát ha láttuk, többet semmiképp. Egyszerűen nem jutottunk a végére! Viszont jó volt, hogy annyi régen látott arccal találkoztunk, és senki sem vonakodott megállni egy szóra.

Álljon itt egy rövid képes élménybeszámoló:















Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...