2012. március 6., kedd

Kokárdák újrahangolva

Elragadott a hév! Csak egy egyszerű kokárdát szerettem volna horgolni. Ennyi volt a terv. Most pedig már hólapát kell a különféle változatok odébbpakolásához! Tyúkanyó bejegyzése volt a kiindulópont, majd a horgo-blog ide vonatkozó posztja. Ekkor azonban elindult a lavina. Én kizárólag horgolásban gondolkodtam, de már sok varrott elképzelésem is van, ámde ezek minimum egy évet váratnak majd magukra azt hiszem.

Soooook-soooook kísérleti darab hever körülöttem, akik valószínűleg gyerekjátékként végzik. Kicsi lányom már rutinosan helyezi a szívem fölé a kész darabokat, mert így látta anyától :) Arról már nem is beszélve, hogy a horgolótű úgy forog a kis 2 éves kezében, mint a motolla, kihúzgálva ezáltal a kikísérletezett, teljesen készre összeállított darabokból a legbelső szálakat is.... mindig tanul az ember :)

Sándor, az első darabok egyike. Tyúkanyó fodros mintáját meg akartam őrizni, de az övé nekem túl fodros volt, így született ez az inkább hullámos változat.
János. ( Úgy látom, hogy a Jánosról készült fotók kevésbbé lettek színhelyesek. Ugyanabból a fonálból készült, mint a többi mini.)

János nagyon egyszerű, több rétegű klasszikus összeállítás, és nagyon büszke vagyok rá, mert teljes  mértékben saját tervezés! A több szintű virágok ihletése.

Rozália.

Rozália vastagabb fonálból készült, kicsit merészebbek a méretei, de még bőven a viselhetőség határain belül marad. Tőlem távol állnak a NAGY díszek, de Rozália még a jóízlés határain belül található.

A sort pedig Rozika zárja, aki apró gyönyörűsége a világnak. Ezen nincs is mit magyarázni.
Mániámmá vált az ötletelés, de mivel annyi mellkas nincs a családban, amennyit különfélébbnél különfélébb kokárdákkal díszíthetnék, így szívesen vállalom mások családjának díszítését!

Amennyiben érdekel valamelyik kokárda, kérlek írj nekem e-mailt, vagy keress meg a meskán!

Ha a horgolási útmutató érdekel, azt is igyekeszem megosztani veletek, bár nem biztos, hogy mindegyiket körültekintően még 15-ig ide is tudom tenni.

(Folytatás itt.)

2 megjegyzés:

LAndi72 írta...

Szia!
Nagyon szépek lettek a kokárdáid. Egy ideje én is készülök rá, kb. 1 hete horgoltam egyet próbából. Most hétvégén viszont szeretnék két fiúsat összehoznia fiaimnak és egy lányos-virágosat a keresztlányomnak.

Anikó írta...

Látván a munkáidat, biztos, hogy csodaszépek lesznek!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...